7.nap

Igazi verőfényes, SZÉLCSENDES napra ébredtünk az Etne melletti kempingben. Eddig talán ez a legkellemesebb hely, ahol sátrat vertünk. (Off topic: a szomszédot tényleg ismertük a pulpit rockról :o)) Reggel kiadós fürdés, reggeli és indulás, mert hosszú nap vár ránk. Az uticél a Folgefonn félsziget legtávolabbi csücske Utne.

Ami az utakat illeti, tisztán látszik, hogy nem arra tervezték őket, hogy sokat autózzon rajta az ember. A helybéliek max. 200 km-es távon használnak autót, annál távolabbi vidékre már repülőn vagy hajón utaznak. Végülis így már érthető, hogy miért nem építenek több sávos autópályát. Viszont cserébe úton-útfélen reptérbe botlik az ember, a legmeglepőbb helyeken jelenik meg a kis repülős piktogramm. Észak felé egyre gyakrabban találkozunk útépítéssel. Általában meghagyják a régi utat és mellette építik az újat, ami már két sávos, középen sárga szagatott vonallal... nem is tudjátok mekkora öröm ez itt :o)) és számtalan alagúttal. a rövidebbek 400-800 méteresek, de nem ritka a 4-5, sőt 7 km-es alagút sem. Ilyenkor napszemcsi homlokra fel, normál szemcsi elő...hát így utazunk mi. Jó ez a road movie feeling :O) nagyon élezzük :o)) külön móka, hogy hol halad a régi út, már szállóigévé is vált, hogy "na, ott a régi út". Az utak másik érdekessége, hogy a komppal teljesen egybeépült, így az út a kompállomásnál ér véget és az ember nem a komphoz, hanem a városhoz kanyarodik le az útról :o).

A Folgefonn amúgy nemcsak a félsziget, hanem a tetején lévő hatalmas gleccser neve is, ami Odda és Jondal felől is megköelíthető egyénileg vagy szervezett gleccsertúra keretében. Útközben számtalan frenetikus zuhatag és vízesés szegélyezi utunkat, a legszebb talán a Latefoss és a Langfoss. Kis fjordmenti piknik után - ezúton is köszönjük a nászajis plédeket :o) - érkezünk meg Oddába, amin ezzel a lendülettel át is hajtunk, ez a félsziget bejárata. A fekvését leszámítva, nem igazán kellemes hely, a valaha volt iparváros, ami a századfordulón Európa legnagyobb vizierőművének ad(ott) otthon, ma romjaiból próbál feléledni és igyekszik szépen csomagolt brossúrákkal a környékre csalogatni a túristákat és gleccser fanokat. Az erőmű érdekes lehet azoknak, akiket vonzanak a műszaki ínyencségek, vezetett túra várja az érdeklődőket.

A félsziget többi része azonban ellenálhatatlan. Az út végig a fjord partján, alig pár méterre a víztől vezet végig, verőfényes napsütés, kis falvak, nagy kanyarok.

Agában megállunk megnézni a helyi skanzent, ahol a fő látnivaló egy XIII. századi, eredeti állapotában megmaradt Court House, de többi XVIII-XIX. századi lakóház is kedves.

A környék másik érdekessége, hogy hatalmas cseresznyéskertek mellett haladunk el. A XIII. században a ciszterciták honosították meg a gyümölcstermesztést, azóta itt terem minden 5. gyümölcsfa az országban. Mindenestre roppant érdekesen csinálják, kb. úgy kell elképzelni, mint ahogy, nálunk a szőlő terem, karókra fottatva + időnként nylonnal lefedik, arra még nem jöttünk rá, hogy miért.

Hihetetlen hogy múlik itt az idő, most ébredtünk és máris keressük az új szálláshelyet. Szerencsére elég sok és jó kemping van, így válogathatunk. Még mindig erősen él bennünk Bore Beach szeles emléke, így a szélerőre optimalizálunk. Végül Utne mellett, a Samlafjorden partján állítjuk fel a sátrat, egy cseresznyefa árnyékában. Fantasztikus, ahogy hasalunk a sátorban, előttünk a víz, a hatalmas hegyek és szemben 3 hatalmas vízesés zuhan alá a mélybe. Hát ez volt a 7. nap.