11. nap

Már nem számoljuk a napokat. Valamivel dél után érünk Alesundba, nagyon hangulatos kisváros, sajátságosan keveredik benne a századfordulós jugendstil és a tengerparti halászfalú, szeretnivaló kis hely. Még egy kanyar a város feletti kilátóhoz és indulás tovább. Újabb komp. Molde. Épp nem nyílnak a rózsák, úgyhogy gyorsan tovább is állunk, viszont érezhetően finom meleg van, amienek nyilván van valami köze a rózsákhoz. Túlzás lenne azt állítani, hogy mediterrán város, de azért van benne valami, az épületek és a klíma Olaszországot idézi. A város minden évben egy népszerű nemzetközi jazzfesztiválnak ad otthont. Úgy tűnik ez a műfaj nagyon népszerű errefelé, taláén a legismertebb a hammerfesti, de több más városban is rendeznek jazzfesztiválokat, mi sajnos egybe sem futottunk bele, túl korán érkeztünk, július-augusztus itt a főszezon. Kristiansundot az óceán partján haladó Atlanti úton közelítjük meg. Apró szigetecskéken szökdelnek át a kanyargós, lapos hidak. 10-12 km az egész szakasz, de megérte letérni a főútról. Újabb komp, újabb várakozás, Kristiánsund. Esteledik, fáradunk, a komp meg csak nem akar jönni. 9-re érünk be a városba, a 3 szigeten kacskaringózva próbálunk átjutni a tempolomhoz, aztán feladjuk. Viszont kikötéskor számtalan hatalmas piros hajót láttunk, ami az olajfúrótornyokat látja el. Persze Andris ezt biztosan egész másként interpretálná :o). Kempinget keresünk, viszonylag gyorsan találunk egyet a város határában, igaz, hogy fél Ferihegy a fejünk felett megy el, de örülünk, hgy megállhatunk. Estefelé itt mindig felélénkül a szél és ott ahova nem süt oda a nap, azonnal 4-5 fokkal hűvösebb lesz. Jól esik az esti meleg leves. Praktikusan porleveseket, tésztákat és konzerveket hoztunk, de most már kezd hiányozni a rendes étel is. Próbálkoztunk salátát + más zöldségeket venni, de mindenhol csak a norvég mezőgazdaság gyöngyszemeit lehet kapni. A saláta konkrétan 6 db apró levélkéből áll, a retek petig elasztikus és belül szinte üres. Értem én a koncepciót, hogy nem megyünk az EU-ba és nagyon önállóak vagyunk, de akkor is...