Képek

Képek

17. nap

Nehezen akaródzik elindulni. Nem tudom elképzelni, hogy este már nem Norvégiában alszunk. De azért kiélvezzük az utolsó kellemes perceket. Több izgalma város is van itt a fjlord mindkét partján, mi úgy döntünk Fredrikstad-ot és Haldent választjuk. Mindkét hely egy kis ékszerdoboz. Fredrikstadban egy „óvárosi részt” nézünk meg. Halden a svéd határra épült és fő nevezetessége a magas dombra épült Fredriksten erőd. A gyerekeknek szellemvadászat van az erődben, amit Andris persze elsőre megtalál, én majd frászt kapok, amikor beindul a légiriadó hangja. Útközben megállunk egy kis zöldségesnél, régóta szeretnénk epret venni, mindenhol azt halljuk, hogy a norvég eper nagyon finom. Nem csalódunk. A két város között megállunk egy tóparton egy rövid piknikre. Gyerekkorom mézédes epre!!! A cseresznye is jobb, mint amire számítotunk. Sőt az utolsó bevásárlás alkalmával isteni kecskesajtkrémre bukkantunk, szintén norvég. Mindent visszavonok, amit a norvég mezőgazdaságról írtam ;-). Érződik Osló közelsége, patinás rend ismét mindenhol, ami általában érvényes az egész országra, de van ahol jobban. Délután 3 körül aztán észrevétlenül hagyjuk magunk mögött Norvégiát az autópályán. A kék-sárga jelzőtáblákból jövünk rá, hogy már Svédországban járunk. A határ után épül az Osló-Göteborg autópálya utolsó svéd szakasza. Göteborgban éppen Justin Timberlake koncert kezdődik, amikor megérkezünk, a város megtelt, araszolunk az autópályán, még Moha ’bá sem segíthet. Azért teszük egy tiszteletkört a belvárosban, de esélytelen a parkolás. A városközponttól 10 perc autózásra egy újabb kempingvárosban szállunk meg. Később jövünk rá, hogy a nagy tömeg a közeli Liseberg vidámparknak is köszönhető, sok a gyerek, a közvetlen szomszédunk egy decens angol család két 6 és 8 éves körüli kissráccal, sátraznak, nagyon helyesek, bonus, hogy egész este élben élvezzük a BBC-t :o) Vége VAN INTERNET!!! Ugyan csak egy álló terminál a recepció sarkában, de van... Andrisnak már csillog a szeme, hogy talán lesz szabad wifi is a levegőben. Azért biztos, ami biztos gyorsan megnézzük a leveleinket. Semmi egetverő, szerencsére jól elvan mindenki nélkülünk, úgyhogy legközelebb még több időre jövünk :o) Közben elered az eső, a közös vacsorázó teraszon vacsizunk. Estére fullra megtelik a kemping sátras része is. Behúzódunk a sátorba, pár perc is megnyílik a világháló. Sugárzunk a boldogságtól. Sorban jelentkeznek be a skype-on a barátok, családtagok. Feltöltünk mindent a blogra, amink van. Az akkumulátor a leggyengébb láncszem.

16. nap

Reggel még mindig elég nekikeseredetten esik az eső, de nem igen panaszkodhatunk, mert eddig végig csodás időn volt. Hamar összeszedjük magunkat és irány a bányaváros. Kb. 3-4 perc autóval az uticél. Több dolgot is érdemes itt megnézni. Tegnap amikor megkérdeztük a kempinges hölgyet, hogy kb. mennyi idő alatt tudjuk megnézni a környéket, igazi patrióta módjára azt mondta, hogy legkevesebb 1 nap, de inkább több. Mindenen látszik, hogy az elmúlt 1-2 évtizedben nagyon sok pénz nyomtak ide és nagyon szeretnék, ha beindulna a turizmus. Erről jut eszembe, reggelre a Saminek hitt szomszédainkról kiderült, hogy egy gyerek focicsapat (biztos ennek is van valami sportneve) és hogy épp valami országos vagy hasonló nagyszabású focikupa közepére cseppentünk, ennek megfelelően Roros is megtelt gyerekekkel, kísérőkkel, nézelődőkkel. Úgy tűnik nagyon népszerű itt a foci, 2 napja a kompon is találkoztunk iskolai focicsapattal. Roroson kívül van még több kiesebb település a környéken, amit a színes-szagos prosik szerint szintén érdemes útba ejteni, sőt mivel a környék hegyei nem túl magasak családi kirándulásra előszeretettel ajánlják őket a helybéliek. Mondanom sem kell, hogy Rorosnak is van reptere, olyannyira, hogy miközben szállást kerestünk sikerült keresztülhajtani a leszállópályán :o)…persze ez itt normále :o) Maga a bánya, illetve a múzeum több részből áll. Mivel mi igazából a hangulatra voltunk kíváncsiak, ezért a Smelthyttát és a körülötte lévő szabadtéri rész néztük meg, ami a közösség életének volt a központja. (Ezen kívül vezetett túra van az Olavsgruva nevű bánya belsejébe, ahol hang- és fényeffektekkel teszik érdekessé a túrát + van még egy harmadik múzeum is. Mi kihagytuk.) Maga a bánya a XVII. század közepétől 1953-ig !!! az ott látott körülmények között üzemelt. Volt néhány fotó az 1950-es évekből, ami tk. akár Szibériába is készülhetett volna. Itt tudtam meg, hogy mi az a meddőhányó, miután felmásztunk rá. A házak közvetlenül a tövében épültek, persze lehet, hogy a házak voltak ott előbb. A szabadtéri múzeum másik érdekesség, hogy nem is igazán múzeum. 5-6 ház kivételével mindegyik épületet a mai napig lakják és teljesen egybeépült a faluval, nem igazán tudtuk eldönteni hol ér véget a múzeum és hol kezdődik a kiállítás. Gondolom szintén a turisztikai vonzerő miatt rengeteg ipar- és képzőművész nyitott itt kis üzletet, galériát, tk. 2 utca ami ilyen kirakat jellegű, a többi maga Roros. Érdekesen találkozik a vadnyugati és a norvég szentendre hangulat, ha nem lenne leaszfaltozva az utca egészen azt éreznénk, hogy a vadnyugaton járunk. Rövid séta és indulunk tovább. Megígértük magunknak, hogy nem megyünk haza anélkül, hogy ne látnánk stavkirkét (fatemplom). Így Osló felé haladva Ringebu-t néztük ki a piros tornyával. Moha’bá tervez. Persze ismét egy jelöletlen 30 km-es útszakasz. Kicsit bátortalanul, de bevesszük a kanyart, elhagyjuk a főutat és jöjjön, aminek jönnie kell. Már reggel óta feltűnt, hogy ugyan felhős az ég, de a hegyek teteje érthetetlen okból világít. Itt vesszük észre, hogy nemcsak a teteje, de az oldala, a fák között, mindenhol csupa-csupa zuzmó. Gyönyörű. (off topic: nem igazán vagyunk növény őrültek, de legközelebb nem indulunk el kisnörvény határozó nélkül. Annyi érdekes és soselátott növény és fa él errefelé, hogy muszáj tudni a nevüket – tudom, hogy ezzel nem vagyok beljebb, de mégis). És még például él itt egy - az angol utikönyv szerint - puffinnak nevezett madár, olyan kicsit papagály-szerű csőrrel és termettel. Fogalmam sincs mi a magyar neve, ha valaki tudja kérem írja meg. Ja, és arra is csak találgatásaink vannak, hogy mit jelent a „skytabane” szó.) Amit ezen az utón látunk az leírhatatlan, persze most megint mondhatnám, hogy eddig ez a legszebb, de tényleg lenyűgöző. Nem bírunk magunkkal, minden kanyarban megállunk fotózni, ez a panorámakép is itt készül: Fura izgatottságot érzünk ettől a helytől, holdbélinek túl vivid, viszont mégiscsak elég kopár háttal hullámoznak előttünk a formák – utak, buckák. Sosem hittem, hogy egy fennsík ilyen izgalmas lehet. A fennsíkról lefele jövet elgondolkozunk, hogy maradjuk-e itt még egy napra. De a rádió további esőt ígér, gondoljuk délen jobb a helyzet és továbbmegyünk. 4-5 km-el arrébb megérkezünk Németországba, összetéveszthetetlenül nem norvég táj. Az utikönyv a Mosel völgyéhez hasonlítja. Ringebu, 1-2 rejtett kattintás a templomban (ismét bebizonyosodik, hogy a nikonosok titkos szövetséget alkotnak) és menekülés a felhőszakadás elől. Mint oszlopos sportrajongók Lillehammer mellett 130-al!!! hajtunk el, bár bíztunk benne, hogy valami látszik az autópályáról!! az olimpiai városból, de semmi. Kétségtelen, hogy a legnagyobb változás, hogy végre van hallgatható rádió. Már kezdtük nagyon unni a 60-as évek kisvárosi slágereit + az a másik 5 számot, amit promó CD-n eljuttattak a skandináv rádióknak, ugyanis teljesen mindegy, hogy Dániában, Norvégiában vagy Svédországban jártunk ugyanazt az 5 nyári slágert nyomták. De Lillehammertől megérkezünk a civilizációba, legalábbis ebben az értelemben. Azért itt is érezhető, hogy a marketingesek kit vesznek emberszámba, úgy tűnik Norvégiában marketing szempontból csak Osló és Lillehammer számít városnak. A többi helyen – tk. ott, ahol eddig jártunk – élvezhettük a reklámmentes övezetet. Például egyáltalán nem láttunk óriásplakátokat (Oslóról nincs élményünk, végül úgy döntünk majd máskor visszajövünk, most nem vagyunk kozmopolita hangulatban, nagyon kellemesen le vagyunk lassulva mi is 80-ra, teljes a lelki harmónia és egyáltalán nem vágyunk nagyvárosi nyüzsgésre, még egy 700 ezresre sem.). A rádióban itt-ott egy-egy reklám, de elenyésző számú, a műsor főleg beszélgetésekből és andalító zenéből áll, kivétel talán a Folgefonn Rádió, amit Hardangerfjorden szűk környezetében tudtunk fogni és a Kanal24. A vétel minősége is eléggé ingadozó, nyilván az adottságok miatt. Tévét nem volt alkalmunk nézni (nem mintha hiányzott volna) így ott nem tudjuk mi a helyzet reklámilag. Ilyen lenne a békés fogyasztói társadalom. Hát kétségtelen, hogy itt már bőven túlestek a fogyasztóvá nevelés különböző fázisain, ami itthon még gőz erővel zajlik. Mindenesetre mi nagyon élveztük a reklámcsendet. Ma már nagyon érezzük, hogy megyünk hazafelé. Mossban – Oslótól délre – az Oslofjorden partján egy nyüzsis kempingvárosban verünk sátrat. Bár azt gondoltuk, hogy Norvégiában mindenki vitorlázik, motorcsónakot sokkal több helyen láttunk, Alesund és most úgy tűnik ez a fjord a vitárlások itteni paradicsoma. (off topic: muszáj megosztanom, igen szeretnék róla beszélni. Nem tudom, más hogy van ezzel, de nekem mindig elszáll az agyam attól, hogy amint valaki megtudja, hogy kelet-európából jövünk – addig semmi, tök normálisan beszélgetünk - meglepődve dicséri meg az ember nyelvtudását. Esküszöm legközelebb és is megdicsérem az illetőjét! Kiver a víz ettől a jószándékú lesajnálástól. Majom, beszél! Kirakatba ne álljak?) Tudjuk, ez az utolsó esténk itt. Egyetlen sátoros szomszédunk akad a karavánerdőben, a kemping távoli, csendes sarka a miénk. Nosztalgiázva értékelgetjük az utat, mi volt jó, mit csinálunk legközelebb másként (pl. hogy kicsit jobban megtervezzük előre Budapesten :o))) és persze, hogy még mi minden az, amiért visszajövünk. 2 hét után itt van az első naplementénk, amikor tényleg lemegy a nap, piros lesz az ég alja és besötétedik. Fura érzés. Nagyon hamar megszoktuk a hosszú nappalokat. 10 méterre a víztől, a naplementét bámulva - a szúnyoghálón keresztül - merülünk álomba.

15. nap

Hajnalban letette a lábát az eső. Nem kellemetlen, de esik. Mai program Trondheim. Bergen után kicsit félünk tőle. Tronheim csodás, hangulatos, barátságos. Nem tudjuk, hogy a hétvége teszi e, de nagyon beleszeretünk. Hangulatos kis utcák, nincs a bergeni káosz a fizetős utakkal, parkolással stb. Attól is kellemes, hogy szinte minden jól bejárható gyalog is. Nagyon él a város. Az eső ellenére az utcán élet van, jönnek-mennek az emberek, sétálnak, találkoznak, beszélgetnek, ki-mit. A katedrális nagyszerű meglepetést tartogat. Túl azon, hogy lenyűgöző a szépsége (bár még a Notre Dame-nál is sötétebb) épp érkezésünkkor kezdődik egy rövid orgonakoncert. Pihenünk. Reggel mind a ketten arra ébredtünk, hogy hiányzik a normális étel, és mivel máshoz "nincs kedvünk" a McDonalds-ban vígasztalódunk. Utána órákig nem térünk magunkhoz. Elszoktunk a nehéz ételtől, de azért jól esett :o). Az éttermek itt eképesztő árakon dolgoznak. Csak, ami útközbe esett itt Trondheimben: semmi különös pizzériában a menü 360 korona, egy rendes étteremben ketten nem usznánk meg 1000 alatt (1 korona=30 Ft). Most Rorosban vagyunk , egy újabb világörökség ezúttal egy XVII. századi bányaváros. Még mindig esik az eső. 10 múlt. Andris alszik, azt hiszem, bár itt elég nagy a nyüzsi. Két Sami "indiánsátor" a szomszédünk. Egy órája még fát vágtak, azzal fűtik a sátrat éjszaka, füstöl a teteje. Néhány felnőtt van sok gyerekkel. Nagyon vidámak, már túl vagyunk a szabin nők elrablásán (őrült sikitozás és rohangálás ment 1 órán át a sátorban), most épp a 6 évesek énekelnek Bruce Springteent és amerikai country slágereket. Nem vagyok benne biztos, hogy Andris alszik :o) Jó hír, hogy állítólag a faluban van internet az info központban. Reménykedünk, hogy végre megoszthatjuk az élményeket + jó lenne a gmailt is megnézni már. Holnap este Oslóba szeretnénk kikötni. Most megyek, hagyok még egy kis kakaót a gépben holnapra. PS: Aki amúgy a természet mellett aktív kulturális élményre vágyik annak ajánjuk ezt a siteot is klikk ide.

14. nap

Reggel 9 körül indulunk. Nem nagyon akar változni a táj. Hegyek, fenyőerő, folyók...hegyek, fenyőerdő, folyó. Aztán 10 kilóméterrel a cél előtt áthaladunk egy sorompón és varázsütésre - mint a János vitézben a határnál - megváltozik a táj. Mintha egy vonalat húztak volna, teljesen eltűnnek a fák, minden kopár és havas, 10 km-en 3 fokot csökken a hőmérséklet. Még így sincs hideg, amikor kiszállunk. 14 fok, süt a nap, kicsit fúj a szél, de ezért marad a rövidnaci :o) A sarkkör vonala átszeli a főutat, amin haladunk. Moha bá (GPS) szerint a 66°33˝ nem ott van, ahol a túristaközpont és a sarkkövek állnak. Több kő is van, ezek a központ épületével együtt rajzolják ki a sarkkör vonalrát. Fotózunk, bóklászunk, szuvenírt vadászunk (elég nehéz a sok giccs között, valami vállalhatót találni :o)). Végül egy kulcstartóval távozunk, amin ez áll: "I have passed the Arctic Circle" + egy vicces jägeres kupicát is beszerzünk. Nagyon büszkék vagyunk :o)). Innen már csak délre tartunk. Vissza Tronheim felé. 9 után érkezünk a kiválasztott kempingbe. Kicsit mintha lógna az eső lába, de kárpótol minket az ocean view és a sikerélmény.

Térkép

Annyi helyen csavargunk és csak dobálózunk a nevekkel. Íme egy gyors LP térkép, hogy nagyjából követhető legyen hol járunk.

Forrás: http://www.lonelyplanet.com/

13. nap

Reggel korán kelünk, hosszú út áll előttünk. Még azt tervezzük, hogy megnézzük a közelben lévő vaskori sziklarajzokat. Útközben még belebotlottunk egy világháborús koncentrációs táborba (Falstadt), ami ma emberjogi központként működik. Elsőre kicsit furcsa volt a párosítás, de a kiállítást és a környezetet látva nagyon jó, hogy itt jártunk. Még megnézzük hol halt hősi halált a norvég Szent István (Szent Olav, Stiklestad), és az is eltart egy darabig mire megtaláljuk a szarvast Bolareinenben (Stainker környékén több helyen is érdemes sziklarajzra vadászni, de a helybéliek azt mondják ez a legérdekesebb, úgy tűnik igazuk lehet), így majd 3 óra van, mire tényleg elindulunk a sarkkör irányába. Úgy tervezzük, hogy Mo I Rana felett alszunk és másnap reggel 1 óra utazás uán érjük el az Arctic Circle-t. Lassan fogynak a kilóméterek, a kanyaroknál már csak a kemperek száma több. Hihetetlen mennyi lakókocsi, lakóbusz és egyéb házilag eszkábált jármű van az utakon. Nem gondoltuk volna, hogy ennek a műfajnek ekkora piaca és változatossága van. A kempingek is úgy vannak berendezkedve, hogy a látogatók egy része a túrista, akik 1-2 éjszakára maradnak, a másik, talán ugyanekkora rész, aki egész szezonban bérelt helyet tart fenn és hosszabb-rövidebb időre beköltözik a kempingbe. A különbség első pillanatra szembetűnik: paraván, kiskert, padok és virágládák, elősátor... még olyat is láttunk, ahol szinte komplett házzá alakították a lakókocsit, sátortetővel, meg minden. Ezen kívül rengeteg hytte (kis faház) van, különböző méretben és felszereltségben, amit szintén hetekre, hónapokra kiadnak (persze 1 éjszakára is).Tetszik ez a rendszer, így mindenki számára elérhető a pihenés, utazás, kimozdulás szabadsága - nem kell hétvégi vikkendház, nyaraló, nincs macera a fűnyírással, nincs az a kényszer, hogy akkor most már csak oda megy az ember nyaralni stb... Mi viszont hősök vagyunk, mert minden kisértés ellenére a sarkkör alatt is sátorban alszunk. Már kezdjük megszokni, hogy 10 körül telepszünk le. A kempinges bácsi rendkívül szívélyesen fogad minket. Errefelé már egyre több Sami él, akik - mint megtudtuk - szintén a finnugor nyelvcsaládhoz tartoznak. Kis nyelvlecke, de nem igazán véljük felfedezni a rokonságot, Mindenesetre nagyon örüönk egymásnak. Gyors sátorállítás, és izgatott várakozás a másnapi expedíció miatt. Pezsgőt bontunk az alkalomra.

12. nap

Reggel indulunk tovább Trondheim felé. Nyugis reggeli készülődés, a laptop ismét feltöltve, internet még mindig sehol, pezsgünk egyet -Andris c vitaminnal, én kálcium-szandozzal+ még 2 béta-karotin kapszula (egyenlőre én állok nyerésre a napallergiával szemben) és start. Újabb kompolás, ha jól számoljuk ez a 10., már nem is fényképezünk, csak napozunk a fedélzeten. Az időjárással valahogy mindig másként alakul, mint vártuk. Délen, ahol melegre számítottunk hideg volt, minél északabbra tartunk annál kellemesebb az idő, Trondheimben - ahol a múlt héten állítólag havazott - 25 fokot mutat az autó hőmérője. Pihenésképpen csavargunk egyet a helyi Ikeában, 1-2 apróságot és néhány helyi sajátosságot leszámítva kb. ugyanaz a kínálat, de nem lehetett kihagyni :o). A kempingesnő igazi műmaca, egyetlen eredeti testrészt sem tudtunk rajta felfedezni. Este a kupaktanács arról dönt, hogy felmegyünk a sarkkörig (visszafelé nézzük meg a várost), ami ekkor 487 km -re van és amire közel 8 órát számolt a GPS (átlagban 60-nal tudunk haladni).

11. nap

Már nem számoljuk a napokat. Valamivel dél után érünk Alesundba, nagyon hangulatos kisváros, sajátságosan keveredik benne a századfordulós jugendstil és a tengerparti halászfalú, szeretnivaló kis hely. Még egy kanyar a város feletti kilátóhoz és indulás tovább. Újabb komp. Molde. Épp nem nyílnak a rózsák, úgyhogy gyorsan tovább is állunk, viszont érezhetően finom meleg van, amienek nyilván van valami köze a rózsákhoz. Túlzás lenne azt állítani, hogy mediterrán város, de azért van benne valami, az épületek és a klíma Olaszországot idézi. A város minden évben egy népszerű nemzetközi jazzfesztiválnak ad otthont. Úgy tűnik ez a műfaj nagyon népszerű errefelé, taláén a legismertebb a hammerfesti, de több más városban is rendeznek jazzfesztiválokat, mi sajnos egybe sem futottunk bele, túl korán érkeztünk, július-augusztus itt a főszezon. Kristiansundot az óceán partján haladó Atlanti úton közelítjük meg. Apró szigetecskéken szökdelnek át a kanyargós, lapos hidak. 10-12 km az egész szakasz, de megérte letérni a főútról. Újabb komp, újabb várakozás, Kristiánsund. Esteledik, fáradunk, a komp meg csak nem akar jönni. 9-re érünk be a városba, a 3 szigeten kacskaringózva próbálunk átjutni a tempolomhoz, aztán feladjuk. Viszont kikötéskor számtalan hatalmas piros hajót láttunk, ami az olajfúrótornyokat látja el. Persze Andris ezt biztosan egész másként interpretálná :o). Kempinget keresünk, viszonylag gyorsan találunk egyet a város határában, igaz, hogy fél Ferihegy a fejünk felett megy el, de örülünk, hgy megállhatunk. Estefelé itt mindig felélénkül a szél és ott ahova nem süt oda a nap, azonnal 4-5 fokkal hűvösebb lesz. Jól esik az esti meleg leves. Praktikusan porleveseket, tésztákat és konzerveket hoztunk, de most már kezd hiányozni a rendes étel is. Próbálkoztunk salátát + más zöldségeket venni, de mindenhol csak a norvég mezőgazdaság gyöngyszemeit lehet kapni. A saláta konkrétan 6 db apró levélkéből áll, a retek petig elasztikus és belül szinte üres. Értem én a koncepciót, hogy nem megyünk az EU-ba és nagyon önállóak vagyunk, de akkor is...

10. nap

Bergeni kempingről inkább nem mondok semmit, menekülttábor hangulat, kosz és káosz. Nagyon vártam Bergent, de valahogy nem azt adta, amire számítottam. Bergen amúgy tényleg nagyon szép, de valahogy egy kicsit el vannak tévedve, hihetetlenül túlbonyolítanak mindent és a maguk 250ezer lakosával úgy viselkednek, mint egy metropolis. Értem én, hogy világörökség, meg minden, de hát azért mégis... A nap fénypontja vitathatatlanul Hamlet az idegenvezető: tökéletes Oxford Englishel,kimeríthetetlen lelkesedéssel és bájos humorral ecseteli a város történeteit, harcait. Shakespeare színház Bergenben :o) Megtudtuk például, hogy a Braveheart-ban szereplő Margaret, akit feleségül vett Skócia királya itt nevelkedett, a kislány 8 évesen meghalt, így Norvégiának a Skót trón helyett a Dán másodszereposztás jutott, 400 évig. Azt hiszem Johannak igaza volt az idegenekkel kapcsolatban, amikor azt mondta, hogy a norvégek nem azért nem kedvelik az idegeneket, mert homofóbok vagy valami ilyesmi, hanem mert arra kényszerítik őket, hogy megváltoztassák a szokásaikat. Ezt először nem igazán értettük, de most már kezdem érteni mire gondolhatott. Mérhetetlen szabadáság és nyugalom élménye vesz körbe minket, tisztaság és rendezettség, a svájci rigorózis rend érzése nélkül, nem kell aggódni, ha a kocsit megpakolva a garázsban hagyod, szerintem még kulccsal együtt se tűnne el semmink. Talán, ami a legtávolabb áll tőlük azok a szabályok, pontosabban a papírra vetett szabályok. Bergenben viszont túl sok az idegen, a város lakosságával összevethető mennyiségű túristát tesz partra a Queen Mary 2 és társai, így kénytelenek szabályokat bevezetni, ami szemmell áthatóan nem igazán megy nekik. 2-3 óra nézelődés után, szörnyű fejfájással indulunk tovább északra, Alesund felé. Nem tudjuk még hol állunk meg, megyünk, ameddig bírjuk. Még egy kompolás az 1300 méter mély Sognefjordon...a nap ajándéka a Skei és Byrkjelo közti völgy, amin naplemente tájban - máramennyire ez itt érzelmezhető :o) - haladunk át. Leírhatatlan hangulata van, jobbról-balról hegyek, mi a lábuknál haladunk a folyómedret követve gurulunk, ami zavartalanul kanyaros végig a völgyben. Csendes, nem zubog. A fény csillog a tetején. Az egész völgy a miénk, jó negyed óra múlva bukkan elő az első jármű. Ezt sose felejtem el. Mindig azt mondjuk,, hogy "na, ez most a legszebb eddig", de ez most tényleg. Mi is csendben vagyunk. 10 körül telepszünk le, egy harmadrangú út melletti kempingben, hegyek és óriási fenyőfák között. Reggel tűnik csak fel, hogy az út földúton folytatódik :o)... nagy örömünkre :o)

9. nap reggel

Nyugott éjszaka volt. Reggel 7-kor ébredtünk, a szokásos fürdés, bontás, az extra a vasárnap reggeli meleg buci zsemle, igazi örömünnep :o) Már egész jól meg a bontás és az építés is, kezdünk összeszokni, Andris épít/bont, én főzök, pakolászok....nem sokat változott a szereposztás Leander-völgy óta :o) A délelőttöt itt töltjük és a tervek szerint délután elindulunk Bergen felé. Ezt a részt meghagyom Andrisnak, aki teljesen beleszeretett a Hardangervidda nemzeti parkba :o)

8.nap

A barátságosnak indult este viharossá változtott az éjszaka folyamán. Andris hajnali 4-kor mentette a fedelet a fejünk felett, az erős szél kitépte a szegeket a földből. Szerencsére a sátor viselte a gyűrődést. A mai napra tervezett program Jondál felől közelítve a Folgefonn gleccser megmászása. Na jó, nem vágok fel, elég, ha az autó felvisz a parkolóig és egy kicsit ugrálunk a havon :o) Nem igazán tudom leírni a látványt. Ahogy már megszokhattuk megint egy isten háta mögötti út, illetve annyira mégse, mert egy idő után megjelent a jól ismert tábla, "Toll road", ahol amolyan becsületkassza módjára befizethetted az útadót. Halkan jegyzem meg, hogy ez egy kieső úton lévő automata szerkezet, ami miután bedobtad a pénz, kis jegyet nyomtatott!! Úgy szeretném, ha ezt sikerülne a nagykörúton is elérni a bkv jegyekkel. Akkor nyugszunk meg egy kicsit, hogy jó helyen járunk, amikor egy pick-uppal két fiatal srác közelít, bukósisakban, hátul snowboarddal. Ami talán a legcsodálatosabb ebben az országban, az a természet hihetetlen változatossága. Mondanom se kell az út végén egy sípálya és egy zsúfolásig telt hütte várt minket, mintha február 23-án Val di Fiemmebe érkeztünk volna. És el tudom képzelni, hogy miután ezek a gyerekek délelőtt kisíelték magukat, délután a fjord partján napoznak, vagy csónakáznak egyet. A gleccser úgy 1600 m körül van, a fjordparti erdős ligetes részről indul az út és igazi holdbéli tájon megyünk át mire felérünk a tetejére. Nincs hideg, kb. 10 fok viszont nagyon hideg szél fúj, az első kihívás az volt, hogy a parkoló végétől elgyalagoljuk a hüttéig...és ez nem vicc :o)

Nem kell irigykedni, nem saját felvétel :o) (Forrás: www.folgefonna.net ) A délutáni program némi mosolyszünet után - folytatódott a "miért nem terveztük meg pontosan az utat Budapesten" c. vita - Utnéből átkompoltunk a szemközti Eidfjordba. Ez volt az egyik legviccesebb kompolásunk :o) a kompra tolatva kellett beállni, ami még a sokatlátott svájci és angol utastársainkat is mosolyra késztette :o) ... Utnéből amúgy 2 irányba megy komp, olyan körjáratszerűen + van egy másik komp is, ami csak úgy fel-alá cirkál Utne és Kvanndal - 500 lakosú világváros - között, így gyakorlatilag folyamatosan sorbanállnak a kompok a kikötöben, viszont ha lekésed a 7 órás kompot, a 7:05-ös tuti ott lesz :o)) Eidfjord egy másik világ. Mintha nem egy 20 perces kompút választaná el az előbbi fjordtól. Ha jól értem amúgy ez így együtt a Hardangerfjorden, ami a végén a Samla-, Sorf- és az Eidfjordra ágazik szét. Utne a fjordok találkozásánál fekszik és egy igazán szép folksmuseummal büszkélkedik (bár mi csak a kertjéig jutottuk :o). Elfáradtunk a nap végére és egy szintén nagyon kellemes kempinget találtunk kicsit beljebb a hegyek között, Over Eidfjordban (nincs a klaviatúrán egyetlen olyan billentyű sem, amivel le tudnám írni a kemping nevét :o) ). Megjegyzem a tulaj mindamellett, hogy nagyon kedves és felettébb jóképű fickó, teljesen automata módon, szinte egyedül (na jó, vannak kínai takarítőnők - egyébként meglepő, hogy milyen sok helyen találkoztuk kínaiakkal, csak itt nem kereskednek, hanem alkalmazottak, bár néhány városban azért akadnak éttermek is) üzemeltette a kempinget. Nagyon jól ki volt találva az egész, sok apró kis trükk, amitől pl. ha teltház is van a fürdőhasználat folyamatosan pörög. A 10 km-rel a kemping felett lévő Voringfossen vízesés vize nagysodrású robajló folyóvá dúzzadt mire elhaladta a sátrunk mellett. A széltől egy magas kőfal menedéke óvott minket.

7.nap

Igazi verőfényes, SZÉLCSENDES napra ébredtünk az Etne melletti kempingben. Eddig talán ez a legkellemesebb hely, ahol sátrat vertünk. (Off topic: a szomszédot tényleg ismertük a pulpit rockról :o)) Reggel kiadós fürdés, reggeli és indulás, mert hosszú nap vár ránk. Az uticél a Folgefonn félsziget legtávolabbi csücske Utne.

Ami az utakat illeti, tisztán látszik, hogy nem arra tervezték őket, hogy sokat autózzon rajta az ember. A helybéliek max. 200 km-es távon használnak autót, annál távolabbi vidékre már repülőn vagy hajón utaznak. Végülis így már érthető, hogy miért nem építenek több sávos autópályát. Viszont cserébe úton-útfélen reptérbe botlik az ember, a legmeglepőbb helyeken jelenik meg a kis repülős piktogramm. Észak felé egyre gyakrabban találkozunk útépítéssel. Általában meghagyják a régi utat és mellette építik az újat, ami már két sávos, középen sárga szagatott vonallal... nem is tudjátok mekkora öröm ez itt :o)) és számtalan alagúttal. a rövidebbek 400-800 méteresek, de nem ritka a 4-5, sőt 7 km-es alagút sem. Ilyenkor napszemcsi homlokra fel, normál szemcsi elő...hát így utazunk mi. Jó ez a road movie feeling :O) nagyon élezzük :o)) külön móka, hogy hol halad a régi út, már szállóigévé is vált, hogy "na, ott a régi út". Az utak másik érdekessége, hogy a komppal teljesen egybeépült, így az út a kompállomásnál ér véget és az ember nem a komphoz, hanem a városhoz kanyarodik le az útról :o).

A Folgefonn amúgy nemcsak a félsziget, hanem a tetején lévő hatalmas gleccser neve is, ami Odda és Jondal felől is megköelíthető egyénileg vagy szervezett gleccsertúra keretében. Útközben számtalan frenetikus zuhatag és vízesés szegélyezi utunkat, a legszebb talán a Latefoss és a Langfoss. Kis fjordmenti piknik után - ezúton is köszönjük a nászajis plédeket :o) - érkezünk meg Oddába, amin ezzel a lendülettel át is hajtunk, ez a félsziget bejárata. A fekvését leszámítva, nem igazán kellemes hely, a valaha volt iparváros, ami a századfordulón Európa legnagyobb vizierőművének ad(ott) otthon, ma romjaiból próbál feléledni és igyekszik szépen csomagolt brossúrákkal a környékre csalogatni a túristákat és gleccser fanokat. Az erőmű érdekes lehet azoknak, akiket vonzanak a műszaki ínyencségek, vezetett túra várja az érdeklődőket.

A félsziget többi része azonban ellenálhatatlan. Az út végig a fjord partján, alig pár méterre a víztől vezet végig, verőfényes napsütés, kis falvak, nagy kanyarok.

Agában megállunk megnézni a helyi skanzent, ahol a fő látnivaló egy XIII. századi, eredeti állapotában megmaradt Court House, de többi XVIII-XIX. századi lakóház is kedves.

A környék másik érdekessége, hogy hatalmas cseresznyéskertek mellett haladunk el. A XIII. században a ciszterciták honosították meg a gyümölcstermesztést, azóta itt terem minden 5. gyümölcsfa az országban. Mindenestre roppant érdekesen csinálják, kb. úgy kell elképzelni, mint ahogy, nálunk a szőlő terem, karókra fottatva + időnként nylonnal lefedik, arra még nem jöttünk rá, hogy miért.

Hihetetlen hogy múlik itt az idő, most ébredtünk és máris keressük az új szálláshelyet. Szerencsére elég sok és jó kemping van, így válogathatunk. Még mindig erősen él bennünk Bore Beach szeles emléke, így a szélerőre optimalizálunk. Végül Utne mellett, a Samlafjorden partján állítjuk fel a sátrat, egy cseresznyefa árnyékában. Fantasztikus, ahogy hasalunk a sátorban, előttünk a víz, a hatalmas hegyek és szemben 3 hatalmas vízesés zuhan alá a mélybe. Hát ez volt a 7. nap.

6. nap

Hajnalban átéltük az első esőt a sátorban, sőt rögtön kettőt is. Nem áztunk be, aminek nagyon örültünk és ezen örömünktől felbuzdúlva, 6:30kor kipattantunk az ágyból és nem kicsit kövályogva, de sátrat bontottunk, szárítottunk, csomagoltunk, közben fürödtünk és 2 perccel azelőtt, hogy ismét rázendített volna már fedett helyen, bepakolva, forró teát szürcsölve vártuk az indulást. Így indult a 6. napunk, azaz június 14. csütörtök. Az érkezésünk óta eddig mindvégig a Bore Beach Campingben aludtunk, az hogy szeles a hely, nem teljesen írja le a valóságot, viszont az élmény, hogy mély tengerzúgásra alszunk el és, hogy éjjel 11-kor még naplementében sétálhatunk meleg homokkal a talpunk alatt és hideg széllel az arcunkban, mindent megért :o)

Estére Etne mellett verünk sátrat. Talán most vagyunk a legszebb kempingben... na jó, a Bore Beach is szuper volt, de szerintem az norvégia egyetlen hippi kempingje, a meleg recepcióssal, aki teljesen rácuppant az Andrisra, úgyhogy az érkezésünk utáni reggelen már hitelbe fürödtünk (nem lévén pénzünk, hozzáírta a számlánhoz :-). De hatalmas élmény, hogy nem süvít a szél, végre a sátoron és az autón kívül is lehet létezni.

A kemping a fjord bejáratánál fekszik, egy szélvédett kis öbölben, a főútról vagy 2 km-en keresztül ereszkedtünk ide le 6-7%-os lejtőn. Most épp itt ülök kint a sátor előtt, lassan fél 10, a nap úgy süt, mint délután 3-kor (és még azon fájt a fejünk otthon, hogy milyen elemlámpát hozzunk :o))...és írom a blogot, remélem holnap találunk valahol free wifit, a fonera nem igazán hozott eddig szerencsét.

Andris már bóbiskol a sátorban, nagyon hősiesen veszi a kanyarokat, de azért nagy segítség, hogy van Moha'bá. Na már megint itt egy macska, Tele van velük a kemping, aranyosak, de látszik rajtuk, hogy a látogatók szemeszacsijain élik ki a vadászösztönüket. Van valami főn szerű front, ez eléggé megviseli (Andrist, nem a macskát), ma sokat fájt a feje, bár szerintem a szél is teszi, de most ezen a szélvédett helyen kezd kicsit rendbe jönni. Próbálom egy sapkára a rábeszélni.

Amúgy a szél mindig fúj, hol jobban, hol kevésbé, a nulla sem nulla. Viszont cserébe a nap is mindig süt, szerintem elég jó időnk van, ezt abból is gondolom, hogy itt többnyire pólóban mászkálnak, csak mi nézünk úgy ki, mint két sarkkutató.

Miután elhagytuk Bore Beachet, Stavangertől északra fekvő Utsteinbe autózunk. Kis eldugott falu, rengeteg birkával, akik szemlátomást idegenkedve szemlélik a kelletlen látogatókat. Amúgy egy XII. századi kolostort (Utstein Kloster )nézünk meg. Szép. Továbbmegyünk.

Ma is kompoztunk. Tegnap a pulpit rockhoz, volt egy oda-visza 2x 10 perces komp, de az olyasmi volt, mint a Balcsin, a mai viszont nagyon klassz volt, szinte olyan, mint amivel Dániából átjöttünk, csak persze kisebb, A teljes 25 perces komputat a zárt fedélzeten élveztük, a van aki szemmelláthatóan naponta megteszi ezt a távolságot és a szokásos ebédjét fogyasztotta a hajón, mások kávézgattak, beszélgettek, a gyerekek a gyerekrajzokkal díszített tvnéző sarokban ücsörögteg....és persze mi is beszélgetünk, fényképezünk, olvadozunk...

Haugesund, kedves kis hely, de nem igazán volt nagy szám. A legjobb a nagy norvég "Nagy Károly" King Harald valami emlékmű, ami vagy az ő sírja volt vagy nem, de most a nagy norvég viking történelem emlékműve, egy romantikus stílusban épült obeliszkkel - akármilyen is legyen egy romantikus obeliszk - ami további 29 kis obeliszkkel van körbevéve (+ további 4 norvég jelenkori zászlóval), ami a norvég államot megalapító 29 királyságot szimbolizálja.

Ami a norvégeket illeti ezzel az emlékművel le is zárták a nagy viking múltat a múlt század közepén és elkezdték kitalálni a mai norvég identitást. Hogy sikerült-e? Talán 2 hét múlva okosabb leszek.... most megyek, mert az apró kis szúnyogok kezdik ellepni a szemem. Hamarosan remélem újra jelentkezünk. Jó éjt.

5. nap

A szerda kicsit nyügösen indult, valahogy nem sikerült egy hullámhosszon ébredni, ezt most inkább nem részletezem, egy örök vita a spontán és a megtervezett útvonalról... 11 órára megszületett a konszenzus, nem bontottunk sátrat, ellenben elindultunk megmászni a pulpit rock beszédes elnevezésű hegymaslatot. A képek önmagukért beszélnek, de azért hagyunk meglepetést az otthoni vetítésre is.

Innen indul a túraút:

Természetesen sehol egy korlát, kapaszkodó, ennek ellenére korosztálytól függetlenül sokan vágnak neki. Az idősebben túrabottal, a kicsik közül, aki már járni tud velünk együtt botorkál. Az út nem végig emelkedik, ligetek, fennsíkok szakítják meg a kaptatókat.

itt-ott belső tavakkal....

A látvány már a végcél előtt is lenyűgöző, amikor a hegy túloldalára érve kitárul elénk a Lysefjorden.

Kicsit párás az idő, de így is gyönyörű. Szemben a túlparton egy kis falu Lysebotn, ahova - miután elmélyülünk a térképben - végül nem megyünk el, mert a hegyi utak több, mint 150 km-es kerülővel visznek oda. Persze ott is van látnivaló miután lereszkedsz a 27 hajtűkanyaron 4-5 órás túrával lehet elérni a Kjerag névre hallgató sziklát.

A legnagyobb élmény egyébként - túl a gyönyörű tájakon - hogy úton-útfélen ismerősökbe botlunk, hol egy fiatal pár a dán kempingból, hol a német 40-es hölgyek két nappal korábban egy másik kempinből :o) nagyon vicces, ahogy lógó nyelvvel mászol felfelé a hegyen és egyszercsak valaki kitörő lelkesedéssel rád köszön és hol németül, hol angolul pár percben megolsztja az élményeit, bíztat, hogy már nincs messze a csúcs, meg ilyesmi. És íme teljes pompájában a cél:

És tényleg ott voltunk :o)

...persze a fotóst nem visszük el legközelebb :o)

4. nap

A keddi nap olyan megérkezősen telt, pénzt váltottunk - a kompon ettünk egy hot-dogot és az ott kapott visszajáró volt az össz pénzünk, így amire átjutottunk a Stavangert körülvevő összes fizetőkapun 2 helyi forintunk maradt :o) - és igyekeztünk nem nagyon elkésni ez első stavangeri találkozót. Egy kedves barátunk, Kertész Zsófi várt minket a dóm téren és kalauzolt körbe a városban, az összes kis hangulatos utcácskán, 3-400 éves fából készül lakóházak között.

Stavanger magasságából indul igazából a fjord vidék, norvégia 5. legnagyobb városa, rengeteg olajtársaság központja itt található, egy részük a belvárosban a tengerparton, egy másik részük a város szélén, akárcsak Budaörs.... és mint megtudtuk legalább 40 fiatal magyar is él itt, akik időnként találkozgatnak is.

Este csatlakozott hozzánk Zsófi párja, Johan is, pontosabban mi hozzá, mert egy nagyon kellemes lazac vacsorában volt részünk. A kedves invitálás ellenére nem maradhattunk éjszakára, mert a Bore Beach kisámíthatatlan időjárása miatt nem tudtuk, hogy áll-e még a sátrunk. Még állt. Már kezdjük megszokni, hogy éjfél körül megy le a nap, de még igazából sosem láttuk lebukni, úgyhogy lehet, hogy le sem megy... majd hiszem, ha látom, csak ne lennénk úgy kipurcanva minden nap végén :o)

3. nap + 4. nap reggele

Bore Beach. Egy permanens éjszakai szélviharon vagyunk túl. Persze itt minden relatív. Az éjszaka fogalma is. Még csak Stavanger közelében vagyunk, dehát éjfélkor még pirkadatkori világosság van. Már tegnap a kompon feltűnt egy időjárás jelentő néni "storm" felirattal. de ennek nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget, így Katinak sem mondtam. Partraszállásunkkor Kristiansandban még majd 30 fok volt és verőfényes napsütés, izzasztó meleg, szélnek nyomokban sem. Hát átlagban megvagyunk. Ébredéskor 12 fok egy 25 km/h É-nyugatival ébredtünk erős befújásokkal. Persze láthatóan ez az ittenieket nem nagyon zavarja: fürdenek, röplabdáznak és élik minennapi életüket.

(szolgálati közlemény: Kati napszemüvegben ébredezik, mert túl erős a fény - enyhén felhős idővan :-D)

12:30-kor indult a komp. Forró placcon türelmesen várjuk, hogy a hajó gyomra árnyékot adjon.

A kompút igazából eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy egy ideig élvezhettük Dr. House társaságát. De amennyire egyszerű volt a kihajózás Dániában, Norvégia partjainak megközelítése annyira izgalmas volt. A 2 és fél órás útból kb fél óra az utolsó 5-10 km megtételével telt. Gyönyörű, apró kis szigetek között lavírozott be a hajó a partokig.

Érdekes itt az élet, a partmentén hihetetlen méretű mezőgazdasági termelés zajlik, a kempingbe is egy ilyen bekőtőúton tehenek és valamilyen ,hivjúk búzatáblának, között érkeztünk, és még féltünk az illatoktól. Erre a lapos vidékre a hegyes durván szabdalt vidékről mindössze egy 12 km-es kis út vezetett. (Itt minden út kisút, a fő utak is max két sávosak, de inkább csak másfél, a kamionok jönnek-mennek, de inkább sietnek az idegesítő 80-as korlátot be is tartják, annál lassaban nem mennek)

Ezek a kis kacskaringós utak igazi troll vidéken visznek keresztül, simán elhiszem, hogy élnek itt trollok, az egész hegyvidék olyan mesebeli, valószínűtlen. Ilyet felnőtt ember csak reklámokban lát. Útközben csak ámulunk, még fényképezni is elfelejtettünk :o). A több, mint 300 km-es ut alatt 1x állunk meg. Nehéz megszokni, hogy ehhez közel 6 óra kell.

Jobb oldalon alig karnyújtásnyira valamilyen víz, hogy fjord, tó vagy tenger nem tudom, a másik oldalt sziklák merednek az út fölé. Az ilyen utat a kontinens más részein túristáknak mutogatnák, itt semmi nincs, ez "normale".

Ami viszont nem az, tegnap Moha'bá kicsit berágott ránk, az idő szinkronnal már tegnapelőtt nem volt valami rendben, de most már a kb 300 km-es utat is 2000-re tervezte. Aztán a reset sem segített, de valahogy a friss levegő helyre hozta a lelki világát, így a szinkron, a éjszakai-nappali beállítás és az utak is helyükre kerültek. Kivéve az a fizető utszakasz amiről, sem a MIO sem a MS Autoroute nem beszélt. Igaz majd 70 km-rel rövidítette meg az utunkat, számtalan alagút és völgyhíd kíséretében. Ezt csak a torkosságunknak köszönhetően tudtuk kifizetni. A hajón ugyanis nem birtunk magunkall és .... folyt köv.

2. nap + 3. nap reggele

Tegnap este már nem volt erőm írni, no meg kedvem se. Az egész napos túrát a kerekünk egész jól bírta, így csak ma reggel lesz légellenőrzés. Azért ez a majd 900 km nagyon sok, főleg a végén a 110 no meg 90-es korlátozásokkal, de minél inkább haladtunk a kontinens vége felé, annál kevésbé volt önkontrol az emberekben (ez max 10 km plusz jelentett). A vége fele Moha'bá mellé egy másik megmondó ember is társult. Moha'bá felülről korlátozott, én párom meg alulról :-) , Presszúra mentes kérdéseket tett fel: "itt nem 110-el lehet menni?" No persze tudom, hogy a 100 és a 110 között óriási a különbség, de egy bizonyos határon túl :-)))).

A kemping amit kinéztünk zseniális, nem voltak djadajozó németek, mint a másikban. Nagyon kultúrált. Egy Világító torony tövében vertünk sátrat. A torony mind a mai napig müködik.

Körülötte II vh.s bunkerek. Kati és Wape szerint a németek építették. (jó hogy a zembert történészek veszik körül) A minőségük alapján elképzelhető. Hihetetlen jó állapotban vannak.

De iszonyú disszonánsak, egy ilyen szép környezetben.

A tegnap esti tenger és ég színe kicsit bágyadt és fülledt volt, ma reggel friss és üde, a nap is nagyon erősen süt. (mint a pásztorokra szokott délidőben).

Zuhanyozás után állapítottam meg, miután egy internetről kinyomtatott időjárásjelentést tanulmányoztam a kemping recepcióján, hogy internet függő vagyok, ez a harmadik nap, hogy nem látom méljeimet, nem tudok postolni, és a zindexet sem látom, bár lassan nem is érdemli meg.

No megyek mert lassan reggelizünk itt a dűnék között a napsütésben és friss szélben, hogy aztán behajózhassunk, és 2 és fél óra robogás után Norvégiában kiszálhassunk.

1 nap

Hosszas autozás után sikerült megérkeznünk a volt NDK területére. Igen ez itt érződik, trabantok jönnek-mennek, a rég elfeledett cseh és lengyel lakókocsik és uánfutók tünnek fel, igaz egy jobb kiállásu bmw vagy krájzler után figyegve. A kemping is olyan ahogy elképzeltük, ittmaradt 1977-ből, de a tulaj nagyon megörül, amikor megtudja, hogy Magyarországról jöttünk, szerencsére azért nem tör rá a nosztagiázás.

A nap bosszúsága a jobb első kerék, ami még budapesten 2x is leeresztett, de a szerelők letették a nagyesküt, hogy most már jó. Hát nem, így kb. 200 km-eneként légnyomás-csekk van. Már rutinosan gördülünk be a kinézett benzinkúthoz és pár perc alatt vége is a ceremóniának. Most az éjszaka lesz a kérdéses, hogy leereszt-e és ha igen mennyire. Nagyon nincs kedvem a pótkereket felrakni. Ebben a nagy kék is gátol. Reform történt a csomagok elhelyezésében is, Kati ötlete alaján a csomagok maradnak a helyükön és hátulról a csomagfedélen keresztül, ill. az ülések ledöntésével előről fogjuk majd elérni a szükséges holmikat. Így lassan tényleg beköltözünk az autóba. Ezeket a sorokat is ott írom, a hátsó ülés mennyivel kényelmesebb mint az első. Ma jöttem rá, hogy a motorosan állítható ülés nem holmi úri huncutság, hanem egy nagyon jó dolog. Észrevétlenül szoktam rá, most a 600. km után már nagyon hiányzott, hogy átállítsam az ülés pozíciót. Egy kellemes csalódásomat is meg kell említenem. Moha bá beférközött nászutas autónka. Ő a Mioc520t-ben utazik és onnan osztja az eszet. Itt kanyarodj, túl gyorsan mész, újra tervezés ja és néha egy kellemes női hang közbeszól, hogy "trafik jam a had". Szóval így hárman próbáljuk meglelni a helyes utat. Ma csak kétszer bíráltuk felűl, de nem sértődött meg. Sőt egy dugót jó előre kikerültetett, ez igaz plusz 10 km volt, de legalább nem csücsültünk a stauban és kellemeset kocsikáztunk Hamburg zöldövezetében. Este felvetődött az asztalnál, hogy visszafelé a német-cseh határ előtt talált kempingben, Altenbergben kéne megszállni. Ez kb 800 méteren fenyőerdőben van. A határ is. Remélem, holnap találunk valami wifit és tudunk postolni, és az idő nem a kerékkel megy el. Az első kompolásunk:

 |  |

 |  |

Kis fizika

A csomag szilárd halmazállapota ellenére gáznemüként viselkedik: kihasznál minden rendelkezésre álló helyet. Ez a ma este csomagolási tapasztalata. Még fogtok hallani a "nagy kék"-ről, nem összekeverendő a BigBlue (1.jelentés) -val, ami az elkövetkezendő időben ruhás szekrényként fog üzemelni, de erről majd később. Most lassan nyugovóra térünk, már csak az IT részleg bepakolása hiányzik, de az majd holnap reggel.

Csomagolás

Igen holnap indulunk! Ha sikerül össze csomagolnunk, és én nem a gép előtt ülök és irom ezen blog első sorait. Ez is a felkészülés része, nyuktatom lelkiismeretemet, mivel oly sokatoknak mondtuk, hogy majd bloggolunk. Mint egy úti napló. Mindent megteszünk, hogy hálló közelébe kerüljünk két naponta, de ez majd úgy is kiderül. FON tagok lettünk, hogy növeljük a sürün lakott vidéken a wifi találási esélyeinket. Kati épp most ért haza, elkezdődik a mit vigyünk és mit ne, társas játék (a fontos dolgokat már eldugtam a kocsiba :-D ). Erre a játékra már két hete készülünk, a lakásnak nincsen olyan szeglete ahol ne halmoztunk volna fel kisebb nagyobb kupacokat, hogy ezekre nagyon nagy szükségünk lesz. Ezek a kupacok asszociatív módón nőnek. Most látom bálnás hajcsatt is érkezett, mert nem lehet ám akárhogyan "bálnavadászatra" menni, nekem még dolgoznom kell a megfelelő toaletten. Ha igy folytatjuk és holnap nem sikerül el indulnunk, akkor a szükségünk lesz egy kisebb teherautóra. Most minden ideg szálammal a becsomagolásra összpontosítunk, de csak az enyémmel. Ha minden jól megy holnap este valahol Halle környékén verjük fel először a sátrat.